Mustang találkozó az Igali-Gyógyfürdőben

Augusztus közepén újra több ezer lóerő érkezik Igalba az MHT - Mustang Lovagoknak köszönhetően. Augusztus 10-én (vasárnap) a fürdőzés mellett valódi autócsodákban is lehet majd gyönyörködni a fürdő napozóterületén, ahol csodaszép és bivalyerős Ford Mustangok kerülnek kiállításra

Augusztus 10-én (vasárnap) a fürdőzés mellett valódi autócsodákban is lehet majd gyönyörködni a fürdő napozóterületén, ahol csodaszép és bivalyerős Ford Mustangok kerülnek kiállításra.

Az autók várhatóan 11 óra körül érkeznek majd Igalba egy látványos felvonulás közepette.

A kiállított autók között több különleges és limitált szériás példányt is meg lehet majd testközelből csodálni. Idén is ellátogat hozzánk az ország egyik legerősebb (közel 800 LE) Shelby Cobra autója, sőt egy szerencsés gyermek vendégünk még utazhat is benne, valamint egy felnőtt pedig vezetheti is.

A kiállítás minden fürdővendég számára ingyenesen megtekinthető.

Ha Téged is lázba hoznak a szép és erős autók, netán a V8-as motorhangot is szereted, akkor látogass el hozzánk és csodáld meg őket személyesen is két csobbanás között.

PROGRAM: 

14:00 órakor kipufogó hangszépségverseny:
A kiállításon résztvevő autók közül várjuk a jelentkezőket a versenyre. A zsűrit majd a helyszínen jelenlévő fürdővendégek alkotják, akik tappsal és a többség egyetértésével döntik el melyik lesz a 3 legszebb hangú autó, melyek tulajdonosai fürdős ajándékokkal (fürdőbelépő & ételutalványok) lesznek gazdagabbak.  

NYERJ ÉLMÉNYAUTÓZÁST ÉS FÜRDŐBELÉPŐT!

Azon vendégeink, akik bedobják vasárnapi belépőjegyüket (névvel, életkorral, lakóhellyel és e-mail címmel ellátva) a bejáratnál kihelyezett szerencsedobozba, közülük 5 fő nyertes 2 személyes fürdőbelépőt nyer,  1 fő szerencsés 14 éven aluli gyermeknek lehetősége lesz utasként utazni a "zöld ~ 800 LE Shelby Cobrában" illetve 1 fő szerencsés felnőtt vendégünknek pedig lehetősége lesz vezetni is az autót (ennek feltétele: érvényes jogosítvány, minimum 5 év vezetési gyakorlat és tiszta-szárasz ruha). Tehát élményautózásra ezúttal összesen 2 fő nyertes kerül kihúzásra, mivel az  idei évben csoportos élményautózásra nincs lehetőség.  Az élményautózáson mindenki saját felelősségre vesz részt. 

A sorsolásra 14:30-kor kerül sor. 

ZENEI PROGRAM:
16:00 órakor a külső termál medencék mellett a PTE BRASS BAND lép fel, akik napjaink és az elmúlt évek legnagyobb rádióslágereit, valamint retró slágereit adják elő rézfúvósokra újragondolva.

A programváltozás jogát fenntartjuk!


Időpont

2025.08.10 09:00 - 20:00

Helyszín

Igali-Gyógyfürdő

7275 Igal, Rákóczi tér 30. • +36 70/338-6446 • info@igalfurdo.hu